Van abban valami, amit nemrég mondtak nekem, hogy én nem azért megyek neki valakinek, mert ártani akarok neki, vagy bármi rosszat akarok, hanem azért, mert át akarom élni, milyen frontálisan beleütközni egy másik emberbe.

Szerző: Álomvári lány  2014.08.07. 14:40 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

Amikor extra sürgősek a válaszok, a telefon túlsó vége hallgat, mert nem akarja, hogy az ő befolyására szülessen meg a döntés, aztán amikor már megvan a döntés, elindult az ember a lejtőn, hirtelen beszélni kezd a másik. Persze én hülye erre kiakadtam és megmondtam, hogy már nincs mit tenni, hetekkel, hónapokkal ezelőtt lett volna szükségem a tisztán kiolvasható, megmásíthatatlan tényekre. A lendületben már mit csináljak vele? De most komolyan. Az egész életem félelemből és bizonytalanságból épül fel... Félek, s nem akarom, hogy lássák. Persze vannak kirívó esetek, mikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Survivernek élem meg az életem és minél több idő telik el így, annál jobban előbújik belőlem az állat.

Úgy érzem magam, mintha én lennék az egér, aminek meg kell tanulnia a trükköket a sajtért és csak kurvára remélni bírom, hogy kapok olyan szert, amitől kinövöm a terráriumomat.

Kihalnak belőlem dolgok, amiknek megvannak a hátrányaik. Ha már nem fél az ember fájdalmat okozni a másiknak, meg meri ütni, bele mer rúgni, rá mer taposni a szavaival, és ha már nem fél a fájdalomtól és a veszteségektől, akkor bele mer menni olyan helyzetekbe, amikben megsérülhet, vagy elveszíthet valamit, ami fontos neki. Szűnnek meg a gátak, nincs tovább, ami visszatartson, pedig eddigi önmagamnak a kontroll nagyon lényeges tényezője volt.

Nehéz megérteni annak a helyzetét, aki úgy érzi, a feje felett visszafele számol egy óra, ám sehogy sem tudja kideríteni, miért, mi fog vele történni, tehát fogalma sincs, mit csináljon, merre induljon, hogy végre megszűnjön a visszaszámlálás és ne úgy, hogy 00:00-t mutat az óra. Nem a haláltól félek, hanem attól, hogy mi lesz akkor, amikor már én nem leszek és ki fogja megcsinálni helyettem, amiket én akartam. Sőt, hogy mi lesz az álmaimmal.

És hogy mi van akkor, ha a ketyegő óra csak illúzió? Hithű noiristaként érdemes kutatni, mi az igazság? Noir uralja a szerencsét, balszerencsét, csalást és álmot. Minden ugyanannyira valószínű, hogy csak álom, illúzió, csalás, minthogy balszerencse vagy valóság volna. Mi választja el a valóságot az álomtól? Mitől lesz valami igaz? Mit fogadunk el ténylegesnek és mit valószínűtlennek? Nézőpont kérdése szerintem. Amúgy meg nem tudom, hogy a hit próbája-e ez az egész, vagy már elveszítettem a reményemet is és csak kapaszkodókat keresek.

Szerző: Álomvári lány  2014.08.07. 13:51 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

Négy hónapos állapotosan egy buliban megismert csajjal szexelni nagyon fun.

Szerző: Álomvári lány  2014.08.07. 13:05 Szólj hozzá!

Címkék: Álomvár

Úgy érzem, az Álomváramból Rémálomkastély lett és nem bírok felébredni belőle. Persze kívülről a legtöbben az Álomvárat látják, én pedig csendben, remegve várok a Rémálomkastélyban. Már nem sikítozom, már nem keresem a kiutat, mert el akarom rejteni, hogy eggyé válok a sötétséggel. Tudom, hogy ha hamarosan nem kel fel a nap, kihuny belőlem is a fény, de már nem félek tőle, s ez az igazán ijesztő, tudni, hogy nem marad majd olyan morális gát, ami érdekelne, hogy elveszíthetem mindazt, amit saját magamnak mondhattam addig.

Szerző: Álomvári lány  2014.07.30. 21:55 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés Rémálomkastély

Szörnyen utálom ezt a rendszert. Mire rájövök, hogy kell eljutni az ró felülethez, tulajdonképen elfelejtem, amit irni akartam, úgyhogy el fogok költözni. Amúgy tudok helyesen irni, csak elszúrták a Chrome legutóbbi frissitését és a hosszú i-t nem ismeri a rendszer, ez a hülye rendszer meg csak igazitani hagyja a pirossal aláhúzott szavakat, javitani nem.

Voltak szakaszai az életemnek, mikor utáltam magam vagy az életemet. Na most eljutottam oda, hogy NINCS életem. Hála az új munkahelyemnek és a totálisan változó beosztásomnak, egyszerűen semmire sincs időm, nem tudok eljutni sehova, nem tudok intézni semmit, nem tudom tartani a kapcsolatot a barátaimmal rendesen, mert csak a csetek maradnak, az meg alig valami... A születésnapomat úgy ünnepeltem, hogy hazajöttem 7-15-ből, majd fél-egy óra múlva elaludtam és a szüleim hivásai ébresztettek fel este, utána ettem, majd visszadőltem. Tegnap meg elérkezett az a nap, hogy eddig birtam. Nem tudok pihenni, mert nincs rá időm, minden napra van valami, mert munka mellett tanulok, szinte minden nap korán kelek, mert ha épp elég lenne délre bemennem, akkor is ébresztenem kell a páromat, egyébként meg este minden szarra felébredek. Na emellé bejött az, hogy a főnök lecsesző napot tartott, minden lószarba belekötött, mindenért beszólt, azzal a csajjal voltam beosztva, aki folllyamatosan szekál... és akkor nap végén odarongyolok a másik főnökhöz, hogy a vizsganapomat offra kérjem, erre mondja, hogy már megcsinálta a beosztást és hogy nem tudja megoldani, ráadásul bejött a másik főnök és lecseszett. Na az volt az a pont, ahol villámsebességgel elhagytam az üzletrészt, motyó felkap, vécébe be, mert sirógörcsöt kaptam. Két óra, sőt, igazából a nap további része sem volt elég, hogy megnyugodjak teljesen, még este is elkezdtem sirni. És persze a szar csak ömlik és ömlik... Éjjel felébredtem arra, hogy a párom gépe mellettem világit, aztán hajnalban a drága kiskutyánk állt neki zörögni. Most pedig, hogy ki lett csukva, nyüszit.

Szeretnék végre normálisan aludni.
Szeretnék végre egy normális melót.
Szeretnék végre egy normális albérletet, ahol a szomszédok nem dobálnak be az ablakon kutyaszart.

Szerző: Álomvári lány  2014.07.12. 07:07 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

Elhatározzuk az életünk hivatalos összekötését, s ömleni kezd a szar a nyakunkba. Eldöntöm, hogy egy hónap türelmi időt hagyok, hogy rendeződjenek a dolgok, erre mindjárt kapok egy munkát, megismerkedek valakivel, aki jófej. Pedig állítólag nekünk együtt kell lennünk.

Szerző: Álomvári lány  2014.06.16. 10:55 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

Gyerekkoromban merült fel bennem először, hogy ki mit érezne, ha baleset érne, vagy meghalnék. Aggódnának értem? Azt hiszem, azóta is arra vágyom, hogy valaki nagyon szeressen és foglalkozzon velem, de egyrészt képtelen vagyok elfogadni, másrészt megijesztett, amikor kamaszként azt vágták a fejemhez, hogy olyan mély kürtő vagyok, amit nem lehet megtölteni. Viszont a mai napig felmerül bennem, hogy mi lenne azután, hogy leugrottam valahonnan, vagy kiléptem egy száguldó autó elé. Sokszor gondolkodom rajta, de talán a remény, hogy lesz jobb, hogy egyszer sikerül... nem hagyja. Pedig egyre kevésbé hiszem, hogy bármit ki tudok hozni az életemből. Sőt, azt hiszem, a segélykiáltásaimat nem hallják, nem értik az emberek. Pedig most már sikítozok belül. Csak a maszk... túl erős. Már vannak, akik látják, hogy az nem az arcom, valami nem stimmel... de nem hiszem, hogy elérnek.

Szerző: Álomvári lány  2014.05.28. 20:25 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

Most is ott fekszem azon a kis rétféleségen, a fűben és felfelé nézek, előttem a hatalmas, csillagos ég, mely látványára belemerülök a végtelenségbe. Van ott valaki, mégis egyedül vagyok. A föld még hideg, de nem fázom, az este már kellemes hőmérsékletű. Tőlem nem sokra egy fa emelvény húzódik, távol kocsik hasítják a levegőt, de ebben a pillanatban semmi sem számít, csupán egy felismerés... Ez a december már számomra is egy lezárás, utána vagy nagyon jó lesz, vagy nem lesz semmi. Ijesztő, noha nem az, mi lesz december után, hanem hogy ami addig hátravan idő, abba mi fér bele. Sőt... csökkenhet az időlimit, ha rosszul alakulnak a dolgok.

Mostanában azt várom, hogy túllegyek végre az áprilison is. Groteszk az előzmények fényében, de tulajdonképpen ez az, ami eldönti, csökken-e az időkeret, vagy nem. És mégis valahogy nem számít, mivel kicsúsztam az időből... Napról tapra mintha kevesebb lenne hátra és ettől úgy kellene élnem, mintha minden napom az utolsó lehetne, én mégis idegeskedem nüanszi apróságok miatt...

Nem tudtam szavakba önteni, de tudom, hogy idővel olvasni fogod... Tanulj a hibámból és arra az útra igyekezz minél hamarabb rálépni, amiben ki tudsz teljesedni, ami igazán boldoggá tesz. Időpazarlás másoknak megpróbálni megfelelni, mindenki úgysem fog szeretni, akármit teszel, ezért csak az a fontos, hogy te tudd szeretni önmagad, ami akkor fog menni, ha elégedett tudsz lenni azzal, amit csinálsz, aki vagy, ez pedig akkor történik meg, ha csak saját magadnak akarsz megfelelni. Kellenek az emberek, szülők, testvérek, barátok, szerelmek, ellenfelek... de senki sem tudja a te életed élni és te sem tudod másét. Légy önmagad! Addig próbálj meg kinyílni, míg van föld, amiben gyökerezhetsz, vized, ami táplál, napod, ami melegít, levegőd, ami éltet, mert ha elkezd valamelyik is fogyni, egyre nehezebb lesz virágba borulni. Mindegy, hogy hány évesen van erre lehetőséged, nem az számít, húsz vagy harminc éves vagy, hanem az, hogy az idő eltelik a fejed felett így is, úgy is.

Szerző: Álomvári lány  2014.03.21. 23:45 Szólj hozzá!

Címkék: Üzenet Elbeszélés

Úgy érzem, egyre rosszabbul játszom a szerepem, s lehull a lepel, de fogalmam sincs, az igazságra végül fény derül-e. A valódi gondolataimra és érzéseimre, melyekről nem tudok beszélni. Szeretnék és folyamatosan jelelek, néha azt hiszem, van, aki felfigyelt rá, aztán kiderül, hogy nem értenek meg az emberek, de egyáltalán.

Szerző: Álomvári lány  2014.02.11. 08:18 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés

A kedvenc mangámban olvastam azt, hogy ha az egyik főhős visszatekerhetné az időt, nem tudja, a másik főhős hová tenné, de ő a találkozásuk pillanatáig tekerné, minden mást hagyna veszni. És ahogy elkezdtem sírni olyasmi után, ami után eddig még nem, egyszer csak eszembe jutott ez és rádöbbentem, nekem nincs ilyen pont, én az egészet hagynám veszni. Nem visszatekerném, hanem ahhoz a ponthoz lépnék, ahol van lehetőségem meglépni az egészből, elmenni. Én sosem akartam elhagyni ezt az országot, mert szeretem, de egyre erősebben azt érzem, ha lehetne, ha lenne hova, mennék. Nem örökre, nem annyira hosszú időre, de felejteni, megnyugodni mindenképpen. Én újra akarom kezdeni. Nem lehetek már fiatal, de ha újra az lennék, se tudnék egyetemre menni, nem is lenne értelme azt tanulni, amit tanultam volna, meg bárhova tekerem az életem, nem jut eszembe olyan pont, ahonnan nem ide jutottam volna. Egyszerűen csak kilépnék ebből a szituból és valahogy teljesen máshogy csinálnám.

Szerző: Álomvári lány  2014.02.02. 20:40 Szólj hozzá!

Címkék: Elbeszélés